Cégünk számos helyszínen mért közlekedési zajszint kibocsátást, illetve az utóbbi években statisztikus elhaladási zaj index meghatározást is végez. A terepi mérések mellett nagy hangsúlyt fektetünk a folyamatos továbbképzésre is. Ennek eredményeként Hunyadi Dóra PhD fokozatot szerzett a közlekedési zaj szakterületén.
Author: hunyadi.matyas
Vasúti és közúti zajárnyékoló falak tervezése Magyarországon
Az elmúlt közel másfél évtizedben több százezer négyzetméter zajárnyékoló falat terveztünk meg, mind vasúti, mind közúti közlekedési létesítmények mellé. Ezek között voltak újonnan létesülő vagy átépítésre szoruló zajárnyékoló falak is. Kifejezetten büszkék vagyunk a 2000-es évek elején tervezett és megvalósult plexi zajárnyékoló falunkra, amely a budaörsi körforgalom hídon található.
Széldinamikai vizsgálat Finnországban
Megbízónk egy finnországi projekttel keresett meg minket.
Baross projekt
A Baross projektünk egy garzon lakás teljes átalakítását jelentette, ahol még fürdőszoba sem volt az eredeti lakásban. Egy nagypolgári lakás leválasztott kislakására esett a választásunk, amiben sok potenciált láttunk és nem tévedtünk. Az ékszerdoboznak egy hatalmas belső parkja van. Az elhagyatott területből hosszas tervezési folyamat végén egy csodálatos élhető park, kert, játszófelület és pihenésre alkalmas tér kerül kialakításra. ÉS ennek a megtervezésében is aktívan részt vettünk. Egy csodálatos kis lakás kulcsrakész megoldása.
Krúdy I és II projekt
Ingatlanfejlesztési projektünk Budapest szívében a Palotanegyedben. Egy nagyon rossz műszak és esztétikai állapotú nagypolgári lakást alakítottunk át egy a mai modern kornak megfelelő tér kialakítással, műszaki megoldásokkal. Az esztétikai kialakítás, tér berendezés és a home staging mind a mi kezünk munkáját dicséri. Az értékesítési folyamatot is mi végeztük, mert hisszük, hogy egy terméket hitelesen értékesíteni legjobban az alkotók tudják.





Dolgoztunk a Hithop (2018) c. film díszletén
Nagy örömünkre szolgál a Hiphop (2018) c. film díszletek terveinek kidolgozása. A számos új kihívásnak mindig örömmel igyekszünk megfelelni. Köszönjük megrendelőnk sok éves bizalmát.
Picasso (2018)
Picasso (2018): statikai szakértés az Andrássy úti MÁV székházban.
Víztorony dinamikai vizsgálata
A Dömösd területére tervezett 500m3 víztérfogatú víztorony alapozásának és törzsének ellenőrzésére irányuló erőtani vizsgálat igényelte a szél- és a földrengésteherre való ellenőrzést. A számítás során felépített végeselemes modellen határoztuk meg a szerkezet dinamikai jellemzőit üres és teli állapotra, a tervezés során felmerült alapozási lehetőségek eltérő sajátosságaira: síkalapozás, kútalapozás. A dinamikus hatások mértékét nagyban meghatározzák a víztoronnyal együtt mozgó és attól függetlenül rezgő víztömegek arányát. A víztömegek modellezése a szél okozta dinamikus hatásokkal együtt komplex végeselemes modell építését igényelte, amely a törzsben ébredő igénybevételeken túl a vasalás megfelelőségének vizsgálatát is biztosította.
Statikai számítás
A legkülönbözőbb szerkezetek statikai számítását végeztük el: hidak, épületek, fa tetőszerkezet, beton oszlopok és pillérek, ferdekábeles híd, víztorony méretezése földrengésre.
Hídfővizsgálatok
Közúti és gyalogos hidak fővizsgálata részét képezi munkáinknak.A vizsgálat során elvégezzük a betonszerkezetek szilárdságvizsgálatát, meghatározzuk a vasalás károsodását és annak kihatását a szerkezet teherbírására. A karbonátosodás fokának meghatározása információt ad a szerkezet jövőben várható károsodásairól.